Nos, a karácsonyi, szilveszteni, év kezdő forgatagban a blog a sutba került, és ami azt illeti, a leszokó-kúra is. Nem azt mondom, hogy azóta orrba-szájba mindent, bármit, de azért elengedtem magam. Végre van munkahelyem, végre nem kilátástalan a harc a betevőért...igaz, nem lettem milliomos, de legalább a létbizonytalansági együttható az elviselhető szintre csökkent. Holnap Lengyelországba utazom két napra, s mielőtt ezt meglépném, kötelességem megírni a blog záróbejegyzését. Ugyebár, hátha a Chopok kanyargós útjain valami szerencsétlenség ér, és akkor itt marad ez az árva blogocska mindenféle pont-szerű lezárásféleség nélkül, ásítva kiáltván az űrbe, hogy mint annyi mindent, ezt is befejezetlenül hagytam. Ezt nem engedhetem, tehát álljon itt konklúzióm, tapasztalataim a kúrával kapcsolatosan:

1: nem szoktam le, és nem is óhajtok

2: kiderítettem, hogy képes lennék rá, ha akarnám

3: de nem akarom, mert szeretek szívni

Egy olyan megnyugtató hagyományféleséget teremtett számomra a marihuana fogyasztás, amelytől nem szívesen válnék meg, főleg akkor nem, ha nem okoz számomra problémát. Függőségem tagadhatatlan, ám nem vagyunk-e mindannyian sokféle dolognak függői? A reggeli kávénak, a rágóguminak, a kétnaponta történő hajmosásnak, a macskasimogatásnak, a sétának szép helyeken, a csóknak és ölelésnek, az időnkénti ejakulációnak... Mindenki a maga mértéke, ízlése és életmódja szerint. Egyszer egy taxissal is beszélgettem ilyesmiről, amikor is kiderült, hogy ő se nem dohányzik, se nem iszik, buliba se jár, párja nincs, nem olvas és filmet nézni max a taxiban szokott amikor kuncsaftra vár. Mi lehet hát az ő keresztje? Nos: az étel. Nem bír ellenállni a finom ételeknek, amiről ordítva árulkodott a volán mögé épp csak bepasszintható óriás hordóhasa. Szegény...inkább szívna, de nem? Az elméjét bizonyára nem kellene féltenie tőle...

Nem akarom önigazolni a gyengeségem, csakcsupán annyit mondok: mindenki mérje fel önmagát, vessen számot egészen őszintén saját magával, s akként válassza meg életmódját. Lehet egy életen át herkázni is, csak akkor nagy valószínűséggel elég rövid lesz az az élet. De ha a barna ad annyi élményt, ami az illetőnek megéri, hát lelke rajta... A Maris persze nem mérhető nyalcsiúrhoz (gondolom, merthogy még nem próbáltam), de a függés az függés, és a tibeti szerzeteseken kívül nem sok ember szingnója jelenhetne meg az íven, ami a nonaddict person-öket lajstromolná, Ugye az vesse az első követ... És a végén mind megkövezetlenek maradnánk, mert a bon remetének hiába lenne joga ujjal mutogatni, neki eszébe sem jutna ilyesmi.

Ámde mit tennék vajon, ha egyszercsak a saját méhemnek gyimilcse szólalna meg majdnani békés kis kulipintyónkban az esti híradó főcímzenéjével azonos minutumban: "anya, én szívok".... Igen, édes fiam/lányom? és mióta..és egyáltalán mit? ... valahogy nem tudom a szituba képzelni magam. Még az is lehet, hogy odabattyognék a sublóthoz és egy anno szükség esetére félretett kis gandzsát kotornék elő, hogy akkor mint jó magyar emberhez illik, beszéljük ezt meg nyugodt körülmények között... De hogy mi az úristent tehetnék ellene, nem tudom. Kell-e egyáltalán? A fű az fű, nem kemikália, mégcsak nem is egy jó csavarós trip...csak egy kis zöldség, amit az ember selyempapírba göngyöl, aztán hátra dőlve mélyre sukkolja az első mennyei illat-íz-aroma gomolyagot...

A mindennapi szívás rossz. De csak annyira, mint a minden napos kávézás, sőt a mindennapi robotnál a fővárosi dzsungelben kategóriákkal szelídebb nyomást gyakorol az elmére. Szerintem. De persze én nem vagyok szakértő.

A terápia értelme: mi más lenne, mint az ÖNMEGISMERÉS? Ha az ember 10 éve szív minden nap, hajlamos elringatnia magát egy édes semmittevés renyheségében, nem kíván tanulni, nem kíván megváltozni, elfelejt kívánni is egyáltalán bármit is, ami kívül esik a gandzskörön. Elutazunk Auschwitz-ba, jee, tekerjünk egy dzsodzsót az egyik barakkban! Felmegyünk a Pilisben a rakétakilövőhöz? jeee, rittyentsünk egy csúcscigit! Mindennek a megünneplésére kéznél lesz a lédi jane, és mi hálásan morzsolgatjuk akár orkánerejű szélben is megoldva a művelet problematikáját.

Most már nem spanglival ünneplek, legalábbis nem mindig és minden esetben, s pláne nem minden áron. Nincs kattogás, nincs félelem, hogy "jaj, nem lehet elrni a dealert!"...s talán ennyi a lényeg számomra, nem több. Ezért hát köszönettel tartozom a kannabiszpontnak, még akkor is, ha ők talán többet vártak volna tőlem. Tőlem ennyi telt.:)

Búcsúzom hát, élem tovább az életem, s ha netán a jövőben alkalom adódna releváns bejegyzésre, nem fogok habozni újra billentyűt ragadni annak érdekében, hogy külső nézőpontba helyezve a problémámat, nagyobb fénnyel világíthassam meg önmagam számára. Addig is köszi köszi, nagyon cukorfalat volt mindenki, legyetek rosszak, és ne feledjétek az ősi mondást: "A friend with weed is friend indeed." :D (ez persze marhaság, de olyan jó kis frappáns végszó lett volna! :D

Holnap sokkal hitelesebb lenne ez a cím, ugyebár vasárnappal, de sebaj, ki tudja, lesz-e holnap... Úgyhogy megragadom a napot, ahogy a bölcs tanács javasolja, és ahelyett, hogy rápippantanék mai első mérirudamra (mért is ne tehetném, hiszen csodálatos béke honol és semmi dolgom:), inkább naplózok kicsit és a barátaimat basztatom okoskodásommal faszbúkon.

A spanlicsökkentő diétám mérhető eredményét mindenképpen közölném:

- a mennyiség bizonyítottan csökkent: barátommal egyszerre vettünk 2-2 grammot, és ő fele annyi idő alatt elszívta, mint én a párommal. Pedig eddig egyszerre fogyott el általában az azonos mennyiségünk. Szóval a régi fogyasztásomhoz képest negyedére, az egy hónappal ezelőttihez képest pedig felére csökkent a napi adagom.

- ellenben nem tartottam be a kitűzött célok azon részét, hogy bizonyos napokon nem szívok. Ez a dolog ugyanis nem működik a jelenlegi életritmusom mellett. A minap pl. akkor vettem észre, hogy "jaj, hétfő van" - azaz nem szívhatnék -, amikor már túl voltam az elsőn és nagy boldogan tekertem a páromnak a hazatérős one-t.  Hát ez one...

De valami nagyon jó dolog történt, sajnos nem tudom, micsoda. Ugyanis mostanában jól vagyok. Elmúlt a hányingeres, émelygős, gyenguszkodós, állandó fáradtsággal járó standard rosszullét. Visszatért az erőm végre, és végre zenélni is van kedvem meg minden. Elkészült a zeneszobám, a lemezek a helyükre kerültek, csodálatos béke uralkodik. Imádom a telet! Bárcsak végre arra kelnék egy szép napon, hogy térdig érő hó lepi a kertben az össze nem gereblézett leveleket (csak az előkertben és a ház előtt volt érkezésem elvégezni ezt a melót)...

Most is épp a zeneszobámban ülök, és ujjongó öröm árasztja el szívemet ahogy körülnézek. Véééégreeeeeee!!!! Rend vaaaan!!! :)

Jah, és hétfőn állásinterjúra megyek és még egy munkamegbeszélésre. Vivááát! Drukkoljatok, hogy összejöjjön az előbbi, s hogy sikeres legyen utóbbi!

Véget ért a 4 hetes diétám. Úgy látom, sikeres volt, ezért elkezdek egy újabb 4 hetes kúrát. Megpróbálok még kevesebbet szívni. Remélem összejön most már valami munkahely is, ez nagyban segítené a dolgomat. Drukkoljatok!

De azért megemberelem magam.

Van sok gondolatom - a programmal kapcsolatban is, de főleg az életemmel. Az, hogy szívok, következménye az életmódomnak, nem pedig az oka. A mentalitásomhoz küldött nekem a sorsom egy drogot, amivel méginkább olyanná válok, mint amilyen amúgy is voltam mindig is, egész életemben: lusta. Nincs nagyobb boldogság, mint kellemesen elfáradni a kertben gereblézés közben, s lefürödni, majd elnyúlni az ágyinkóban, kinyitni egy passziánsz ablakot, betenni egy mézga gézát a youtube-ba és tekerni egy dzsodzsót. Mennyei jutalomfalat! Reggel, délben, kora délután nem szeretek szívni. Mint ahogy dohányozni sem. De munka után, estefelé, ha már nem kell semmit csinálnom, ez a legjobb lazítási mód.

Mostanra az összes egyéb kábítószer hidegen hagy - az alkoholon és a cigin kívül persze. A hűtöben hetek óta elfogyasztásra vár vagy 3 g gomba, ráadásul nemrég ajándékba kaptam egy mikrotripet (egy főnek egyszeri alkalomra egy jó adagot elvileg). Régebben nem kellett alkalmat keresni a gombázáshoz. Egy kellemes otthoni magányos mulatozáshoz is elrágicsáltam valamennyit. Most meg nem kell. A mikroról már ne is beszéljünk... Jah, és inni sem tudok már amúgy emberesen, nem esik jó. A cigi egy durva sarokpont. Undorító szokás, főleg nőknek. De annyira szeretek szívni! (rossz nyelvek most megjegyeznék, hogy akkor szídd le a brémet, de ők ezt most úgysem olvassák)  Szóval a jelenlegi tényálladék a következő: Ami jól esik: napi 2 pohár bor + 2 spangli + 2 szál cigi. Sajnos ez csak úgy valósítható meg, ha munka után hazajövök és egyedül vagyok este. Olyankor általában még a bor is kimarad. De amint társaságba kényszerülök (ami nem nehéz, mert nagyon sok jóbarátom van és együtt élek egy fiatalemberrel), azonnal megugranak a számok. Tudom az okát ennek, de nem árulom el.:) Amaz bizonyos függőségemmel kellene valamit kezdenem... De sajnos jelenleg a letört fogammal kell foglalkoznom meg a munkakereséssel meg az adósságaim törlesztésével meg az életirányom kialakításával..

Úgy, hogy közben őrjítően lusta vagyok. És egyre inkább az.

Máris helyesbítenék: cigiztem a buliban, csak a furfangot nem tettem bele. De nem is hiányzott. Ellenben ha vittem volna magammal egy akármekkora morzsát is, nem kellett volna madárlátta gandzsaként szégyenszemre hazahurcibálnom... Nekem amúgy egyáltalán nem hiányzott a fű tegnap este, de nagyon szívesen elfogadtam volna egy csík vagy egy fél valamit. Fantasztikusan jó techno volt, reggelig eltáncikáltam volna. Az emberek is szuper kedvesek voltak, rég nem látott jóbarátokkal nevetgélhettem.. Jó volt. Sajnos a páromnak haza kellett jönnie korán, így jöttem én is. Ebben az egészben egyébként semmi újdonság nincs. Régóta nem érdekel bulikon a fű, és mindig valaki más miatt mentem haza szándékomnál korábban. Nem kárhoztatok érte senkit, csak megállapítom, hogy habár látszólag megy az idő, ez - mint az idővel kapcsolatos dolgok általában - igencsak relatív. Valójában nem történik semmi.

Más: beleolvastam Anima blogjába is. Vicces, ő is azzal küzd, hogy nem tud nemet mondani. Detto. így csúsztam bele a mindennapos szívás rossz szokásába is, amitől most próbálok, 10 év elteltével, kínkeservesen megszabadulni... Valahogy nem megy nekem ez a semmiből valamit csinálás. Pedig az istenség bennem lakozik vagy mifene...

Most egy darabig felfüggesztettem a kúrámat, mivel szüreteltünk!!! :D Lesz néhány liter jó szőlőpálinkánk saját szőlőből, nem semmi! Egy barátomat meg kirúgták a munkahelyéről, úgyhogy váratlan alkalmak adódtak a dáridózásra. Spanglival, persze. (is)  A számra kijött valami herpeszgyanús mocsok, ami miatt csak ezzel a kisujj és gyűrűsujj között tartásos módszerrel szívhattam, ami nem ugyanaz. Még jó, hogy már nem kattogok a spanglin, mert így nem lehet beszívni, az fix. Én legalábbis nem tudok.

Más: megkértem a kannabiszpontos segítőmet, hogy nézzen már rá, mért nem jelenik meg a logó a blogon, de az aznapra ígért megoldást mai napig (2 napja) várom. Átnéztem ugyanakkor Amigohoz (a mértékletes :), logót ott se láttam. Hahó, srácok! Én elvileg feltettem, itt a szerkesztői felületemen illő helyen látom is, csak kifelé nem fénylik a smile. Sajnos nem vagyok alkalmas a probléma orvoslására.

Még más: vicces csávó ez az Amigo, majd igyekszem ihletet meríteni az erőfeszítéseiből. Ahogy elnézem, jobban áll, mint én. Képek meg minden... Lehet, hogy grafománságban is lenyom. Sőt! Simán... Na sebaj, engem most kissé leköt a költözés utáni pakolás, a két - egymást gyűlölő - macska, a kert, a mindenféle. A lemezeim pl. még szanaszét, ez borzalom! Na ennek aztán tuti nem a spangli az okozója. Tudom is, hogy mi, de nem árulom el.:)

Túl azon, hogy a kannabiszpont.hu-n hiába nyomom meg, hogy "jelszó megjegyzése" illetve "maradok bejelentkezve", a weboldal nem engedelmeskedik. Még jó, hogy megjegyeztem a jelszavamat...nem jellemző amúgy.

A lényeg viszont:

- javaslat korrigálásra: az egység ne 1 spangli legyen, hanem fél. Nálam például az elmúlt két hét alatt a legtöbb napon 1 spangli fogyott 2 főre, azaz fél spangli/fő. A statisztikámban viszont ez úgy fog megjelenni, mintha egy egész cigit szivtam volna el, holott az a helyzet, hogy én mondjuk minden cigibe ugyanannyi füvet teszek. Akkor is ha egyedül szivom, akkor is ha többen. Igy tehát ha azt mondom, fél cigit szivtam, az nem azt jelenti, hogy fél cigiben lévő 1 egységnyi gandzsát juttattam magamba, hanem valóban fél egységnyit. Lehetséges, hogy ez rám speciális, igy nem érdemes a rendszeren változtatni, de ha a többiek is hasonlóképp járnak el az "egységekkel", mint én, akkor hajrá!

- ami jó a programban: igazán a hozzám hasonló grafomán okoskodó picsáknak való. Elég becsületes vagyok ahhoz, hogy igazat mondjak, s elég büszke, hogy már csak azért is betartsam - legalább hozzávetőlegesen - a kitűzött célt. Leginkább a blog miatt. Igaz, hogy nem olvassa senki a kannabiszpontos srácokon kivül, de nekem ennyi is pont elegendő.

- eddigi konklúzió: feltehetőleg nem vagyok függő. Legalábbis nem spanglifüggő. Ellenben van valami sokkal mélyebb valami, aminek kibogozásához sejtésem szerint minimum egy pszichiáterre lenne szükségem, de legjobb lenne valami varázsló, akivel beszélgetni se kell, csak rám néz és megmondja. Mert hogy valami van, azt szinte biztosra veszem. Azért csak szinte, mert el tudom képzelni, hogy teremtettem magamnak fejben egy ilyen menekülőutat, miszerint: nem is én vagyok a hibás, hanem valami genetikus vagy spirituális difi van bennem, én erről nem tehetek, valaki lássa meg és gyógyitson meg, mert ez kivül esik a hatáskörömön. Pedig egy nagy lófaszt, én csinálok mindent... Nem tudom, majd elválik...vagy nem.:)

Az önsegitő programban rögzitett elvárásom az volt, hogy hétfőn és szerdán nem szivok. Ezt csak az első héten tudtam betartani, illetve túlteljesiteni, mivel csütörtöki napon sem szivtam. De szivtam volna ha lett volna itthon. Ám nem volt, de sebaj, boroztunk helyette. A bor+cigi tökéletesen tudja pótolni a spanglit. Pénteken már úgy éreztem, pont nem érdekel a fű. Nagyon szeretek szivni, mint ahogy finomakat enni és inni is, de száraz maradna a szemem, ha egyik napról a másikra szerzetes-diétára fognának. Úgy látszik, alkalmazkodóbb vagyok, mint gondoltam...

A hétfői nemszivást betartottam, a szerdait viszont nem, helyette pénteken nem szivtam. A többi napokon 1-2 cigi ment el, kettőnkre. Tehát fél-fél spangli. És ezzel kapcsolatban adnék is egy tanácsot a kannabiszpontnak a programmal kapcsolatban. De már egy új bejegyzésben.

Illetve valamivel több. És még mindig sok napnyi pakolnivalót látok, ha körülnézek új rezidenciánkban - ami egyébként szuper. Az új macska a teraszajtóban ordit (elnézést, ezen a billentyűzeten nem lelem a hosszú i-t), olyan hangon, mintha egy szétviszkizett és bagózott hangú csecsemő volna. A kertben fürtökben lóg a szőlő - úgy 40 kg, alsóhangon. A másik macska valamelyik párkányon hasal és sasol... Egyszóval idill van. Kihasználva ezt a szép napsütést, és a lehetőséget, hogy végre tudok blogolni, visszamenőleg rögzitem a spanglileszokásom-csökkentésem elmúlt heti memoárját.

Gyors leszek mert pakolnom kell (költözünk). Már tegnap is pakolni kellett volna, de kevéssé sikerült. Ketten megittunk egy üveg bort hozzá, és a végére sikerült kicsit becsiccsenteni. De nem a vidám módon, hanem az elfáradós stílusban... Úgyhogy nem volt gond az elalvással, és nem is izzadtam le az éjjel. Ennyi. Most robogok tenni a dolgomat. Ha minden igaz, ma már lesz az új helyen is net, úgyhogy nem lesz gond a naplózással.

Tegnap este szívtam, de nem sokat, és társaságban. Mivel előtte csak egy napot hagytam ki, ez most nem keltett amolyan felszabadult: na végre! érzést. Normál este volt jó barátok közt, meccsnézéssel, macskázással. De hazafelé már a gondolat erősödését éreztem, hogy le kell szoknom.

Az utóbbi időben mintha elborítani szándékozna a gondhullám - semmi nem akar összejönni. Nincs munkám, nincs pénzem, ellenben adósságom az van bőven. Ahogy visszatekintek az elmúlt 10 évre, úgy látom, valamit alapvetően elrontottam. A rengeteg befektetett munka nem hozta meg az eredményét, kifolyt az ujjaim közül a pénz. Lehet, hogy a spangli miatt, de az is lehet, hogy nem. Mindenesetre most annyira a padlón vagyok, hogy a szívásra való vágyakozásomat is betettem egy hátsó sutba, s az absztinenciát megpróbálom arra felhasználni, hogy összeszedjem a gondolataimat és valahogy kilábaljak ebből a foshtengerből, amibe vakon és hülyén belegyalogoltam. Fogalmam nincs, mihez kezdjek.

Az éjszaka keserves volt. Nehezen aludtam el, izzadtam , mint egy ló a száz kilós cigány alatt. Ráadásul álmodtam valami borzasztót, amiből egy kiáltással ébredtem fel. Pisilni kellett, de nem mertem kimenni wc-re...

Reggelre mindenem vizes volt, a hálóingem, a párnám, a takaróm. Kellemetlen...

Egyébként a tegnap esti borfogyasztásom egyáltalán nem tűnik tragikusnak: két pohár. Ennél még akkor is többet iszom (már ha épp van bor itthon), ha szívok mellette. Viszont az elszívott cigarettamennyiség megnőtt. De nem durván. Egyelőre...

Az elfogyasztott ételmennyiség viszont csökkent, ezért az jutott eszembe, hogy a spanglikon kívül regisztrálom a tömegemet is. Nem minden nap, nyilván, de mondjuk hetente egyszer. Kíváncsi vagyok, lesz-e változás. 53-ról indulok.

Közben este lett, kezdődik a kattogás. Ideje nekiállnom csinálni valamit, mert megöl ez a fejfájás. A mai este egyébként spanglis nap az eredeti elhatározás szerint. De igyekszem majd nem rávetni magam, mint kiéhezett etióp a döglött egérre. És igyekszem a várakozás maradék néhány óráját nem remegve sóvárogva eltölteni. Elvégre van dolgom bőven. Megyek is.

Na végre sikerült megalkotni ezt a szájbakúrt blogot. Most akkor megyek és megpróbálok naplózni a kannabiszponton. De ha az is ilyen "egyszerűen" megy, lehet, nem fog sikerülni az absztinencia (még jó, hogy nincs itthon spangli. - Jó? Miket beszélek? Őrületesen pocsék.)

Na működik végre ez a szar???